szerkeszt  

 

Madárkórház Alapítvány

Hortobágyon, a Madárkórház Alapítvány az országban egyedül álló kórházat működtet. Az intézmény az egész ország területéről, de főként a Hortobágyi és Bükki Nemzeti Parkból bekerülő, sérült, beteg, védett madarak állatorvosi ellátását, kórházi ápolását és rehabilitációját végzi. Az évente beérkező 200-300 beteg közül 35-40 % visszakerül a természetbe. A kórház látogatható, az azt körülölelő Madárpark kellemes kikapcsolódást nyújt a családok, kirándulók számára.

A Madármentő Kiállítás Hortobágy egyik érdekes turisztikai látványossága. Létrehozásával a madárkórház tevékenységét megismerni akaró, állatbarát és természetkedvelő érdeklődők, óvodai-iskolai csoportok, szakemberek igényeit igyekszünk kielégíteni. Újszeru ötletekkel, egyedi, diorámás preparátumokkal, poszterekkel, fotókkal, eredeti röntgenképekkel, laborleletekkel, újságcikkekkel, sok videó anyaggal, és ipari kamerákon keresztül élő közvetítéssel, megfelelo szakvezetés mellett, a látogató nemcsak a madárkórház tevékenységébe tekinthet be, hanem megismerkedhet azokkal a lehetőségekkel, melyekkel a természetben járva sérült, beteg madarakon segíthet, felismerheti az egyes életközösségeket fenyegető veszélyforrásokat és a megelozés lehetoségeit.

Felnőtt: 600 Ft/fő, Gyerek: 400 Ft/fő, Csoport (20fő fölött): 400 Ft/fő

További információk

Nyitvatartás:09:00h-18:00h

Vendégkönyv

Ha van véleménye, írjon a vendégkönyvbe: E-mail cím: Jelszó: Regisztráció    

« vissza a listához

ugrás a(z): .környéke.hu
hirdetés
Nézzen körül máshol is
szállás ajánló

Madárfészek

Hortobágy

A környéke.hu egy országos lefedettséggel rendelkező információs rendszer, melynek segítségével megtervezhető egy színvonalas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége.

A rendszer tartalmát teljes mértékben a rendszer használói alakítják (természetesen némi moderálással). A mindenki által szerkesztett tartalomból útitervek készíthetők, illetve mások által készített útitervek kereshetők, kinyomtathatók.

bővebben »»»

ugrás a(z): .környéke.hu